Zakar Gábor dossziéja

Zakar Gábor és az ismeretlen szamizdat

1957 februárjában a BM Politikai Nyomozó Főosztály belső reakció elhárító (II/5.) osztálya „K” ellenőrzés során tizenhét levelet kobozott el, amelyeket „Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete” aláírással adtak postára. Ezek közül kilencet különböző munkástanácsok (MÁVAG, Magyar Acél, Csepel Autógyár), a többit konkrét személyek részére címezték. A levelek március 15-re huszonnégy órás általános sztrájkra, kormány- és szovjetellenes tüntetésekre szólították fel a címzetteket és felhívták a figyelmet arra is, hogy a törvénytelenül feloszlatott Nagy-budapesti Központi Munkástanács jogkörét a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete teljes egészében átvette.

A röpirat terjesztőinek felkutatására indított nyomozás megállapította, hogy a leveleket, a munkástanácsok kivételével, textiltechnikusok és -mérnökök címeire postázták. Március elején az egyik címzett, a Műszaki Egyetem Textilmérnöki Karának utolsó éves hallgatója beszolgáltatta a rendőrségnek a neki kikézbesített levelet. Kihallgatása során elmondta, hogy február közepén felhívta őt ismerőse, Bokor János, és elkérte az ő és barátja lakáscímét azzal, hogy majd felkeresi őket sakkozás és kártyázás céljából. Pár nappal ezután kapták meg mindketten a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete levelét.

A levelet beszolgáltató egyetemistát egyébként a politikai rendőrségen „feldolgozás alá” vették, majd fokozatosan ügynökké szervezték be. „Technikus” fedőnéven rendszeresen foglalkoztatták az ügyben, és mivel az elmondottak alapján Bokor Jánosra terelődött a gyanú, elsősorban az ő személyére állították rá. Kiderült, hogy a kilenc címzett közül hét korábban vagy a nyomozás idején is együtt dolgozott Bokorral, és szoros baráti kapcsolatban áll Schiller János textilmérnökkel, aki egyben a Műszaki Egyetem adjunktusa. Schiller kézírásáról kiderült, hogy azonos a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezetétől származó két boríték címzésével. Ezt követően Bokor Jánost tizennégy napig tartó külső megfigyelésnek vetették alá, és az ennek során felmerült összes kapcsolatának írásmintáit beszerezték, de egyik sem volt azonos a levelek szövegeinek kézírásával.

1957. május 20-tól július 27-ig ismét elkoboztak negyven darab levelet, amit a Nemzeti Ellenállás Acél Szervezete adott postára.

1957. szeptember végétől november 12-ig hatvanöt levelet koboztak el, amit az Acél Szervezet összesen tíz címzett részére adott postára. Közülük a textilesekből már csak Bokor szerepelt. „Technikus” ekkor jelentette először, hogy Bokor megmutatta neki a Nemzeti Híradó ezen új példányait. Ügynöki eligazítás nyomán szóba hozta Schiller szerepét, mire Bokor megemlítette, ő részleteket is tud az Acél Szervezet működéséről, mert Schiller is közreműködik a levélújságok megcímzésében.

Miután a címzetteket az állambiztonsági szolgálat nyilvántartása priorálta, kiderült, hogy közülük két személy a politikai rendőrség aktív ügynöke. Miután hálózattartó tisztjeikkel felvették a kapcsolatot, újabb ügynököket tudtak az ügyben foglalkoztatni. Ugyanakkor sikertelennek bizonyult az a titkos házkutatás, amelyet 1958. január 5-én tartottak Schiller és Bokor irodájában a Ruhaipari Tervező Vállalatnál. Ezután arra az elhatározásra jutott a nyomozó szerv, hogy „többoldali ügynöki ellenőrzés” alá vonják Bokort és Schillert, miközben „Technikus” alkalmatlansága miatt nem kapott újabb feladatokat.

Átvették „további tartásra” a katonai elhárítástól (II/1. osztály) a „Gál Judit” fedőnevű ügynököt, egy „rendkívül értelmes, 25 éves, elvált asszony”-t, akit adminisztrátorként helyeztek el a Ruhaipari Tervező Vállalatnál – Bokor János és Schiller János mellé. „Gál” nem sokkal később már fent járt Bokor lakásán, és – „Technikus” korábbi jelentései nyomán – a könyvespolcon megtalálta a Nemzeti Híradó több, Bokornak címzett példányát, melyek közül egyet el is hozott.

Ennek ellenére az így megszerzett adatokból sem derült ki, hogy kik a szervezet vezetői, miközben 1958 elején a levélújság újabb és újabb példányai kerültek kibocsátásra. A közelgő április negyedike is sürgette a politikai rendőrség munkáját. Ezért úgy döntöttek, hogy a rendelkezésükre álló terhelő adatok birtokában őrizetbe veszik Bokor Jánost és Schiller Jánost, kockáztatva, hogy felsőbb kapcsolataik esetleges letagadásával megakadályozhatják a szervezkedés vezetőinek elfogását.

Az őrizetbe vételekre 1958. március 29-én éjjel került sor. Bokor a háromórás kihallgatás nyomán beismerte, hogy a Nemzeti Híradó továbbterjesztésében Zakar Gábor IX. kerület, Gát u. 8. szám alatti lakos kérésére vett részt. Zakar azonnali ellenőrzésekor kiderült, hogy az egyik fiú iparitanuló-otthon gondnokaként dolgozik, miközben az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakának utolsó éves, esti tagozatos hallgatója.

Őrizetbe vételekor Zakar a helyszínen beismerte, hogy a szervezkedés sajtótermékeit ő állította elő. A házkutatás során előkerültek a lapszámok, kéziratos vázlatai, feljegyzései, iratai, címlistái. A kihallgatás során megtört, és elmondta, hogy a lapok sokszorosításában közeli ismerőse, Fried Dezsőné, V. Eötvös utcai lakos vett részt. A házkutatás során Friedné szobájában megtalálták az addig megjelent kiadványok összes másolatát, az előállításokhoz szükséges nagyobb mennyiségű papírt, borítékokat, indigókat és azt a nyilvántartást is, amelyből kiderült, hogy egy-egy címzett részére melyik levélújságból mikor postáztak. Egy év alatt mintegy 220-260 példányban juttatták el azokat a különböző címekre.

A vizsgálati eljárás mindössze két hónapig tartott, 1958. június 8-án vádemelésre került sor. A Budapesti Fővárosi Bíróság zárt tárgyalását követően augusztus 18-án hirdette ki ítéletét. Zakar Gábort és társait, Fried Dezsőné sz. Hegedűs Ibolyát, Bokor Jánost és Schiller Jánost a népi demokratikus államrend elleni izgatás, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomra való felhívás és hűtlenség bűntettében találták bűnösnek. Zakar 12 évet kapott. Másodfokon csak a bűncselekménye minősítésén változtattak: hazaárulást követett el.

Zakar Gábor az 1963-as amnesztia során szabadult, elítélt társai már korábban. Csak segédmunkásként tudott elhelyezkedni, folyamatos ellenőrzés alatt állt. 1980-ban Ausztriába disszidált. 1998. március 14-én hunyt el Bécsben.

Révész Béla

Források:

Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára V-144760., A-1324.

Fővárosi Bíróság Büntetőperes iratok. 1958. BFL XXV. 4. a. 767. d. 3118/II-3143.