Mikes Tamás dossziéja

Andor Mihály: Befejezés

1970. május 15-én már vizsgaidőszak volt, de délelőtt valamiért be kellett bennem az egyetemre. Feleségem, Horváth Ágota otthon tanult, lányunk a nagymamánál volt. Hazafelé beugrottam Mikesékhez. Baross téri lakásuk útba esett, és gyakran fölmentünk hozzájuk az egyetemről jövet. Kati a gyerekkel mindig otthon volt, de most Tamás nyitott ajtót. Meglepődve kérdezte: “Téged nem tartóztattak le?”

Nem értettem a kérdést, de nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, azt hittem, a szokásos fanyar tréfálkozásról van szó. Aztán amikor hazaértem újpesti lakásunkba, én lepődtem meg. Ági nem volt otthon, helyette egy rövid levél a konyhaasztalon, mellette egy kis cédula. A levélben az állt, hogy délelőtt házkutatás volt, őt pedig bevitték a Gyorskocsi utcába. Ha hazajövök, nekem is oda kell mennem, a kis cédula az idézés.

A kihallgatást most nem írom le, mert hosszan kellene ecsetelnem, mi vezetett odáig, és ez a szöveg nem rólam, hanem a barátomról, Micsinay Tamásról szól (aki 1968-ban Mikes Tamásra változtatta a nevét). Amikor éjfélkor a civil ruhások – nagy kegyesen együtt – hazaengedtek bennünket, nem mentünk be rögtön a lakásba, mert a kihallgatások alatt mindkettőnk előtt nyilvánvalóvá vált, hogy lehallgatókészüléket szereltek be. (Ráadásul Ági a házkutatók között fölismerte a fél évvel azelőtti központifűtés-szerelők egyikét, akik matattak valamit a szobában, amíg ő a konyhában a gyerekeket etette.) Leültünk a padlésföljáró vasajtaja előtti lépcsőre, és megbeszéltük az eseménydús napot. Ági elmesélte, mennyire félelmetes volt, amikor reggel megjelentek a házkutatást végző nyomozók, és egyikük – aki később a kihallgatás során a “rossz rendőr” szerepét játszotta – pengeéles tekintettel és fenyegető hangsúllyal közölte, hogy “baj van”. Amikor Ági emlékeztette rá, hogy központifűtés-szerelőként már járt nálunk, elvörösödött, és nekiszegezte a kérdést: “Talán rossz a lelkiismerete?”

Abban megegyeztünk, hogy Mikes Tamás olyan bennfentes információval rendelkezett, ami csak akkor magyarázható, ha kapcsolatban áll Gyorskocsi utcai vendéglátóinkkal. Ez igencsak rossz érzéssel töltött el bennünket, de a kapcsolat mibenléte – akkoriban igen naivak és tapasztalatlanok voltunk – sehogy sem akart a fejünkben alakot ölteni. Nem is beszéltünk erről senkinek. Nem voltunk benne biztosak, hogy mások ugyanakkora jelentőséget tulajdonítanak ennek az apró furcsaságnak, mint mi. De abban biztosak voltunk, hogy azok, akikkel Tamás révén kerültem ismeretségbe, nem hinnék el, inkább engem kezdenének gyanakodva méregetni. Én sem hittem volna el, ha nem velem történik. Minthogy azonban velem történt, megkezdtük a lassú elszakadást a Mikes családtól. Nem ment könnyen, és nem ment gyorsan, mert kezdeti barátságunk (ő volt az egyik esküvői tanúnk is) a feleségek és gyerekek belépésével családi barátsággá terebélyesedett.

Tamás zsenialitását dicséri, hogy miután negyedszázadon keresztül fél Budapestről jelentett, egy-két emberen kívül még 1999-ben bekövetkezett halála után sem sejtette senki, hogy besúgó volt. Olyan emberek emlékeztek meg róla meleg hangon, mint Szepes Erika, Sárközy Erika vagy Tamás Gáspár Miklós. Mikes Tamás egyéni szerencséje, hogy informátori szerepe csak halála után derült ki, és sok ismerősének még akkor is az volt az első reakciója, hogy “az nem lehet”. Az Idézés című dokumentumfilmben Sebeö Talán, amikor Gulyás Gyula, a film rendezője még nem mondta meg neki, miért csinál filmet Tamásról, ilyeneket mondott: “A sci-fi klubban is volt besúgó. Mikes Tamás kifejlesztette bennem azt a képességet, hogy hogyan lehet leleplezni, hogy ki besúgó. A Mikes, az soha senkinek nem jelenthetett. Ő volt a megtestesült antikommunizmus. Apám mondta mindig, hogy terjeszteni kell azokat az igazságokat, amelyekkel egy diktatúra oszlopait lehet lebontani. Mikes Tamás olyan erős volt ebben, mint egy tank.” Ugyanitt Rajk László: “Én nem tudok olyat, aki tudott volna róla, vagy akár utólag azt mondta volna, akár két­három évvel ezelőtt, hogy a Tamás… Azt hiszem, ez mindenkit meglepetésként ért.” Nagy Jenő, akivel 1986-ban együtt alapította a szamizdat Demokratát, csak Tamás halála után tudta meg. “Pedig érte talán még a tűzbe is tettem volna a kezem...“ – írja honlapján.

Jómagam évtizedekig úgy gondoltam, hogy lezártam magamban Mikes Tamás ügyét, és – ismerve sorsát – csak őszinte sajnálattal tudtam rá gondolni, nem gyűlölettel. Attól kezdve azonban, hogy 2009-ben Gulyás Gyula az orrom elé tette Tamás rólam írt jelentéseit, elkezdett egyre jobban foglalkoztatni az a kérdés, hogy mi lakozhatott Mikes Tamás lelkében, miért tette, amit tett.

 

(Andor Mihály: Szegény Micsinay – Egy besúgó élete. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2011, 5-8. o.)